2010. szeptember 21., kedd

Autómentes nap

Holnap, azaz szeptember 22-én Autómentes napot tartanak sok országban
Két honlapra hívom fel a figyelmeteket:
www.criticalmass.hu
www.bam.hu Ez utóbbi a Bringázz munkába! akcióban résztvevők honlapja- a Budai is regisztrált csapat a könyvtáros személyében!
Sok érdekesség is vár benneteket a közlekedés és a kerékpározás témájában a könyvtárban!!!
Bringázzunk együtt munkába!

2010. szeptember 20., hétfő

A magyar népmese napja

Kedves Olvasóink!

A könyvtár előterében a Népmese napjához kapcsolódóan egy kis kiállítást tekinthettek meg, alább pedig a felhívást olvashatjátok.

Ne feledjétek: pénteken iskolánkban is megünnepeljük egy magyar népmese elmondásával e jeles eseményt!

Óriási mesekincset hagyott ránk a múlt. A társadalmi változások révén a népmesék hagyományos útja – mellyel a hallgatóhoz juthatott – egyre szűkebb lett, azzal fenyegetve, hogy elvész. Nem a mesék halványodtak, hanem a valódi találkozások. A változásokra válaszul nagyjaink, a mese jelentőségét és a helyzet súlyosságát mérlegelve, az átörökítés új formáit keresték. Benedek Elek jókora csokrot gyűjtött össze és hagyott ránk ebből a sok színben pompázó világból. A jó 100 esztendő elmúltával is csorbítatlanok érdemei. Ő a népmeséből született gyermekmese igazi megteremtője, és az első színpadi mesemondónk is. Ennek elismeréseképpen a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére, az Ő tiszteletére ünnepeljük születése napján a meséinket, mesemondóinkat és mesegyűjtőinket.

A népmesék nem egy letűnt világ nyomai, hanem elődeink ránk örökített bölcsességének gyöngyszemei. „Szerencséd, hogy öreganyádnak/öregapádnak szólítottál”. A mese a lelki rokonunk, a bölcs és tapasztalt öregapánk és öreganyánk, aki a kellő időben tanáccsal és segítséggel látja el a tisztelettel és nyitott szívvel feléje forduló hallgatót. A népmesék kincsestárában tudást és erőt kap kis és nagy küzdelmeihez az, aki megdolgozik érte. A mese reményt és erőt adó, csodával meglocsolt szigorú tanítónk, aki mindig azt mutatja meg magából, amire épp szükségünk van. Akárcsak régen, ma is öreg és fiatal, küzdő és pihenő mást hall meg a meséből, és másra használja. Ez a mindent járó malmocska a nyitott szemre, fülre, szívre vár.

A mese maga a kincs, de az út is, amelyen eljutunk hozzá. A népmese az élőbeszéd művészete. A mesemondó és a hallgatók között egy különleges, varázslatos kapcsolat jön létre, ahol a közönség közbeszólásaival alakíthatja a mese folyamatát, mégis: soha nem térhet le a mesei szabályok ösvényéről. A mesei nyelv ismerete az összetartozás élményével ajándékozza meg a mesét hallgató felnőtteket és gyerekeket. A máig tartó néprajzi gyűjtések lehetőséget adnak, hogy meséinket „újratanuljuk”, s ha megismertük őket, visszahelyezzük a mindennapi életünkbe, ahol gyerekeinkkel együtt megtaláljuk a boszorkányok, királyok és szegény legények között önmagunkat. A népmese hatalmas ereje, mind a mai napig elsősorban a szóbeliségben rejlik. Folyamatosan változnak az alkalmak és a forma, ahol a mese újjászülethet, a mondott és hallott népmesék ma is csodatevők.

Nem feledkezhetünk meg a gyermekeknek íródott mesekönyvekről sem. Napjainkban egyre több a színvonalas, tartalmában és látványában is „gyermekbarát” mesekönyv. E könyvek nézegetése, együtt olvasgatása elengedhetetlen a gyerekek egészséges, kulturális fejlődéséhez, az embercsemete olvasóvá neveléséhez és az olvasó Emberré válásához.

Benedek Elek születésnapját az idei évben is számos határon túli vendéggel ünnepeljük.

Hagyományteremtő szándékkal megkezdjük egy-egy kiválasztott népcsoport, nemzetiség kiemelt bemutatását. A 2010-es rendezvény vendége a Drávaszög és a hazánkban élő horvát nemzetiség.

Felkérjük az iskolák, könyvtárak, közintézmények vezetőit és elhivatott munkatársait, valamint a családok apraját-nagyját, hogy forduljanak ezen alkalomból a mesék felé. Mondjuk, hallgassuk, olvassuk és játsszuk, éljük a mesét! Áldozzunk időt, teremtsünk alkalmat, hogy örökéletű meséink hangján megszólalhasson a múlt és jelen bölcsessége, a csodák nevetéssel, bátorsággal és erővel tölthessenek el! Szólaljon meg a mese a maga hangján, hogy gazdagodhassunk tudással, egészséggel és csodatevő örömmel!
Ebben az évben a Magyar Olvasástársaság „A családi olvasás éve” jegyében ünnepli A népmese napját. A mese, amelynek közösségteremtő ereje vitathatatlan, a család életében varázseszköz, gyermekeink szemébe nézve vagy könyv fölött összebújva egyaránt.

Nyelvek Európai Napja

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár idén is megrendezi Nyílt Napját, immár hatodik alkalommal, a Nyelvek Európai Napjához kapcsolódva.
2010. szeptember 24-én, pénteken reggel 10-től este 10-ig sokszínű, változatos, érdekes programokkal várjuk látogatóinkat.

Programok röviden:

10.30 Megnyitó
10.45 Sok nyelven beszélő Európa - felolvasás hét nyelven
11.30 Volt egyszer egy Fal - Nádori Lídia előadása Ingo Schulze prózájáról,
közreműködik Fullajtár Andrea
12.00 Zene születik! - rendhagyó énekóra a zeneszerzésről
13.00 Reduced Shakespeare - formabontó irodalom óra angol nyelven
13.00-16.00 Bemutatkozik a hazai szerb nemzetiség
A Belváros szerb emlékei - séta idegenvezetéssel
Szerb Budapest - fotókiállítás
Ízelítő a szerb irodalomból Rusz Milán, Trojan Tünde és Matoricz József előadásában
Amit egy óra alatt megtanulhatsz szerbül - ismerkedés a szerb nyelvvel
16.00 Alkotó könyvtárosok - kiállítás és bemutató Mátó Erzsébet és Erdeiné Törőcsik Katalin vert csipkéiből
16.30 Az OIK 5. műfordítás-pályázatának díjkiosztója
18.00 Az Albinoni Kamarazenekar barokk koncertje
19.00 Heten! - az ERGO SUM Társulat színházi előadása jelnyelven
20.00 A Vujicsics Együttes koncertje

A részletes programot megtalálják honlapunkon: http://www.oik.hu/meghivok/2010/20100924_oiknap/20100924_oiknap.htm
Kísérjék figyelemmel ajánlóinkat az OIK Facebook oldalán.

Mindenkit szeretettel hívunk, várunk. Töltsék az OIK-ban (1056 Budapest, Molnár utca 11.) a Nyelvek Európai Napját!

Mender Ibolya főigazgató és az OIK valamennyi munkatársa

„Egy nap alatt a Föld körül”

Jótékonysági célú mesefelolvasás az OIK-ban

A népmese napján Az Országos Idegennyelvű Könyvtárban 2010. szeptember 30-án, csütörtökön, 9 - 16 óra között (majdnem) egész napos meseolvasás lesz.

Erre a napra a könyvtár rendezvénytermét meseszobává varázsoljuk, ahol kollégáink és meghívott vendégeink előadásában elevenednek majd meg a szebbnél szebb történetek. A nap folyamán 11 - 11.30-ig KULKA JÁNOS színművész, 15 - 16 óra között pedig FÜR ANIKÓ színművésznő fog magyar népmeséket felolvasni.

A köztes időben az OIK munkatársai burmai, eszkimó, finn, grúz, indián, ír, japán, lengyel, olasz, szlovák stb. népmesékkel ismertetik meg az érdeklődőket.

Az esemény jótékony célú, a „belépőjegy” egy mesekönyv lesz, azaz aki úgy gondolja, az erre a célra elhelyezett mesekönyv-gyűjtő ládába belerakhat egy ajándékba szánt mesekönyvet. Az így összegyűjtött könyveket eljuttatjuk az árvízkárosult települések könyvtáraiba. Reméljük, több helyre is jut szívből jövő ajándékunkból!

A részletes forgatókönyv szeptember 23-a után lesz elérhető a könyvtár honlapján www.oik.hu.

Alapvetően óvodás, kisiskolás közönségre számítunk, de örökifjú meserajongókat is örömmel látnánk.

Kérjük a kollégákat, hogy ismerőseik körében adják hírét programunknak, hogy minél több gyermek számára tudjunk örömet szerezni ezzel a mesés nappal,

amelyen a mesék élményén felül még apró meglepetések is várják a gyerekeket.
Bővebb információ Sóron Ildikótól kérhető a 1 318 3688 / 303-as telefonszámon vagy a soron.ildiko@oik.hu e-mail címen.

Kérjük, hogy a részvételi szándékot a fenti elérhetőségek egyikén szeptember 28-ig jelezni szíveskedjenek.

Sóron Ildikó osztályvezető
Országos Idegennyelvű Könyvtár
Budapest, V. ker. Molnár utca 11.

2010. szeptember 14., kedd

A kulturális örökség napjai szeptember 18-19.

Az idei évben a Kulturális örökség napjai a Felemelő század nyomába indulnak. Részletes program a oldalon.
Ugyanekkor a Templomok éjszakája programsorozatba is be lehet kapcsolódni.
Kerületünkben is lesznek programok
Helytörténeti séta: szept. 18. szombat Budafok Találkozás 9.30-kor a Városháza előtt.
szept. 19. vasárnap Tétényben Találkozás 9.30-kor a rk. templom előtt.
A sétákat vezeti Garbóci László

A program plakátját megtekinthetitek a könyvtár előtti folyosón, a könyvtárban pedig a részletes programfüzet vár Benneteket!

Könyvbemutató

A Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára
tisztelettel meghívja 2010.szeptember 16-án, csütörtökön 18 órára,
Györe Balázs Hová mész, Budapest? c. kötetének bemutatójára és a kötetet illusztráló fotókból készült kiállítás megnyitójára.
A kiállítást megnyitja: Alföldi Istvánné Dr. a BCE Központi Könyvtár főigazgatója és Podmaniczky Szilárd író, költő.
Szeretettel várjuk!

2010. szeptember 13., hétfő

Kutatók éjszakája 2010.

2010. szeptember 24 !


"Nem vagyok különösebben tehetséges,csak szenvedélyesen kíváncsi" A. Einstein

Szilágyi Domokos est

"Megtöretett lélekkel, akárhogyis: lennem kell"
Szilágyi Domokos-est

Időpont: 2010. szeptember 15. (szerda) 18 óra
Helyszín: Központi Könyvtár - Fogadóterem
KÖNYV – TÁR – SZÍN
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szeretettel meghívja
következő irodalmi programjára.

"Megtöretett lélekkel, akárhogyis: lennem kell"
Szilágyi Domokos-est
Közreműködik:
Marsek Gabi
Helyey László
Sipos Mihály a Muzsikás Együttes tagja

Szerkesztő-rendező:Dávid Zsuzsa

Időpont:
2010. szeptember 15. (szerda) 18 óra

Helyszín:
Központi Könyvtár - Fogadóterem
(Budapest, VIII. Szabó Ervin tér 1.)

A belépés díjtalan.

2010. szeptember 10., péntek

Twilight vetélkedő

A Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézmény könyvtára Pap Éva kolléganő vezetésével országos internetes Twilight vetélkedőt szervez elsősorban középiskolások, ill. felső tagozatosok számára.

A verseny szeptemberben indul, 6 hónapon és 6 fordulón keresztül tart, a szervezők 3 fős csapatok jelentkezését várják. Minden további tudnivaló – jelentkezés, regisztráció, stb. – megtalálható az iskolai könyvtár folyamatosan bővülő honlapján: http://www.eotvos.hiszk.hu/konyvtar/vetelkedo

Letölthető plakát: http://konyvtarostanar.klog.hu/wp-content/Twilight_orszagos_felhivas_plakat.pdf

A határidő szoros, érdeklődni a könyvtárban lehet!

Apróságokból világváros- vetélkedő sorozat

Kedves Érdeklődők!
A Mérei Intézet könyvtárhasználati vetélkedőt hirdet, melyet könyvtárunk is támogat! Várjuk jelentkezéseteket a Budai könyvtárában. Részletek a linkben megadott címen, vagy a könyvtárban!

Nyelvek Európai Napja

Kedves Érdeklődők!
Ajánljuk figyelmetekbe:

műKINCSvadászat 7.

A nyári szünet után további irodalmi műKINCSek felkutatásával folytatódik az Országos Idegennyelvű Könyvtárban a műKINCSvadászat. Ha érdekli, mely művek segítettek bennünket az első félévben és hogy milyen élményekkel gazdagodhattak a foglalkozásokon résztvevők, látogasson el a könyvtár blogjára (www.oik.klog.hu), ahol megtalálja a találkozásokról készült képes beszámolókat.

Szeptemberben is szeretettel várunk minden érdeklődőt a biblioterápiára!

Szeptember irodalmi műKINCSe Kosztolányi Dezső különleges érzékenységű regénye,

az Aranysárkány lesz.

Mi lehetne aktuálisabb a tanév kezdetekor, mint ez a fátyolos hangulatú, borzongató mélységű mű? Magányba vesző életek, önmagukból kiforduló fiatalok, célt tévesztett sorsok… Meddig tanár valaki, s hol kezdődik a magánélet? Ifjúság = bohóság? Ki, miért is felelős? A kiútkeresés módjai…

Mind-mind ma is időszerű, jelen életünket is befolyásoló kérdések, melyekre a regény segítségével keressük a lehetséges, egyénre szabott válaszokat. Mivel a beszélgetéseken az adott mű élményszintű megismerése a cél, így a sorozatba bárki, bármikor, akár az adott mű ismerete nélkül is bekapcsolódhat.

Az időpont: 2010. szeptember 23. (csütörtök) 17 óra

A helyszín: az Országos Idegennyelvű Könyvtár rendezvényterme

Budapest V. ker. Molnár utca 11 (a Ferenciek terétől két percre)

A foglalkozásokat Sóron Ildikó biblioterapeuta, a könyvtár tájékoztató könyvtárosa vezeti. Érdeklődni a (1) 318 3688 / 303 telefonszámon illetve

a soron.ildiko@oik.hu e-mail címen lehet. Engedjen az irodalom csábításának!

Budapesti Nagy Sportágválasztó

Az általunk szervezett Budapesti Nagy Sportágválasztó – A SPORT NAPJAI non-profit rendezvény célja, hogy edzők, élsportolók segítségével és közreműködésével, minél többen, minél több sportágat a gyakorlatban kipróbálva dönthessék el, melyik mozgásforma illik hozzájuk a leginkább.

A helyszínen több mint 80 (!) sportággal ismerkedhetnek meg a gyerekek. Ennyi sportágat felsorolni is sok, hát még kipróbálni! Csak ízelítőnek pár: kajak-kenu, rafting, sárkányhajó, lovaglás, íjászat, lábtoll-labda, falmászás, korcsolyasportok, jégkorong, floorball, amerikai football, rögbi, freestyle foci, síelés, táncsport, torna, a küzdősportok és a labdajátékok sokasága…

Szóval egy igazi sport-kalandpark várja a látogatókat!

A szeptemberi rendezvényen most a parasportok is bemutatkoznak, így sok szeretettel várjuk a fogyatékkal élő gyermekek, gyermekcsoportok látogatását is!

A Nagy Sportágválasztón olimpikonokkal, élsportolókkal is találkozhatnak, sőt többségükkel együtt is sportolhatnak a látogatók. Vendégünk lesz Cseh László, Kovács Katalin, Marosi Ádám, Berki Krisztián, Kovács Antal, Szekeres Pál, Pesuth Rita, Szilágyi Áron, Hadfi Dániel, Kozmann György, Csabai Edvin és még sokan mások.

Budapesten, szeptember 17-18-án hetedik alkalommal tartjuk meg a rendezvényt.

Helyszín: Merkapt Maraton Sportközpont, 1106 Budapest, Maglódi út 12/A.

Kérjük, hívja fel a pedagógus kollégák, osztályfőnökök figyelmét a Budapesti Nagy Sportágválasztó – A SPORT NAPJAI elnevezésű szakmai programunkra, melynek elso (pénteki) napját 2010. szeptember 17-ét, kifejezetten az előre bejelentkező óvodás, általános- és középiskolás csoportoknak rendezünk meg 9 és 17 óra között.

Pénteken 14 órától és szombaton egész nap szeretettel várunk minden érdeklődőt, családokat, nagyközönséget. A rendezvény díjmentesen látogatható.

A folyamatosan kialakuló programtervezetről élsportolóink megjelenéseinek időpontjairól, a sportági bemutatók időbeosztásairól és ezek esetleges változásairól, folyamatosan tájékoztatást adunk honlapunkon: www.sportagvalaszto.hu

Sok szeretettel várjuk az oktatási intézményeket rendezvényünkre!

Kérjük, részvételi szándékukat a csatolt jelentkezési lap visszaküldésével feltétlenül jelezzék számunkra!


Reméljük a gyerekek pozitív sportélménnyel gazdagodva térnek haza, rendezvényünk segíti őket a hozzájuk leginkább illő sportág kiválasztásában és ráirányítja figyelmüket, hogy sportolni valóban élmény.

Sportbaráti üdvözlettel:
Ipacs Endre
főszervező
Tel.: 06-20/563-9254
E-mail: ipacs@sportagvalaszto.hu
Koós-Lukács Tímea
főkoordinátor
Tel.: 06-30/22-11-612
E-mail: koos@sportagvalaszto.hu

Várjuk a kísérő tanárok jelentkezéseit, hogy melyik intézményből mekkora létszámmal jönnek el. Kérjük jelentkezéseiket a 06-1-236-0899-es faxszámra vagy elektronikus formában az info@sportagvalaszto.hu címre legyenek kedvesek visszaküldeni.

Újra nyit a könyvtár!

Kedves Olvasóink!
Az ablakcsere utáni "hadműveletek" részben véget értek! Visszakerültek a polcokra a könyvek- a nagy többségük már könyvtári rendben is van. Marika néni szépen kitakarította az olvasótermet, helyükre kerültek az asztalok, a székek! Megérkeztek a folyóiratok új számai és pár új könyv is!
A könyvtárban rendelkezésetekre áll egy internetes számítógép!
Várunk benneteket szeretettel!
ps. A könyvtár teljes portalanítása még hátra van, dolgos kezekre még szükség lesz- főleg tesi órákon fogtok segíteni, amit előre is köszönünk!

2010. szeptember 6., hétfő

Új tanév, új remények

Kedves Olvasóink!
Régen jelentkeztünk, de most megtesszük. A nyáron lezajlott az ablakok cseréje a könyvtárban. Sok könyvet le kellett venni a polcokról, bedobozolni ill. az asztalokra felhalmozni... Le voltak fóliázva a polcok, de sajnos a finom por mindent belepett.
Elkezdtük a rendrakást, a könyvek visszapakolását,a portalanítást, igyekszünk minél hamarabb felszabadítani az olvasótermet.
Számítunk Rátok, hogy segédkeztek a portalanításban!
Addig is várjuk a kölcsönzőket ill. a raktári kuckóban már lehet olvasgatni!
Hamarosan olvashattok a könyvtár ez évi terveiről!
Szeretettel várunk mindenkit!